2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Nemzetközi cserediákok tanulták az önkéntességet

Nemzetközi cserediákok tanulták az önkéntességet
Nemzetközi cserediákok tanulták az önkéntességetA Mátrix Közhasznú Alapítvány programjai a lelkes segítők, önkéntesek, felajánlók nélkül nem lehetne sikeres. A héten a Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum, illetve a Szlovén Grm Novo mesto - Center Biotehnike in turizma 30 fős csapata segédkezett a Centerke Adományozó Központban. Az Erasmus+ ifjúsági csereprogram révén verbuválódott jókedélyű nemzetközi társaság a "VolunTEEN II." című projekt révén lehetett Szegeden.
bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06

Az önkéntesség, az érzékenyítés fontos, a határokon átnyúló együttműködések pedig még erősebb építő kövei lehetnek egy jobb világ létrejöttének. A Centerkében a gyerekek és a pedagógusok rászoruló családoknak zsákoltak ruhát, cipőt, az ukrajnai háborús menekültek számára takarókat, ágyneműt készítettek elő, önkormányzatok felé indított csomagok összeállítását segítették, a Szeretetcsoki programban gyermekkórházak számára finom falatok, mesekönyvek összeállításában segédkeztek, illetve kipróbálták a piros orros bohócdoktor szerepkört is.

Az önkéntes civil segítők bőrébe bújtak a diákok, a bohócdoktor szerepet is kipróbálták

Rácz Anett alapítványi elnök elmondta: az önkéntesség, a társadalmi feladatok megoldása kapcsán kialakítandó fogékonyság fontos, hiszen sok nagynak hitt probléma a közösség erejével könnyedebben megoldható. Önkéntesek, bohócdoktor jelöltek, meseolvasók, jótevő - felajánlók a www.bohocdoktor.com oldalon jelentkezhetnek állandó vagy alkalmi tevékenységre, támogatásra, hiszen éves szinten 15 ezernél több jótett, segítő adomány kerül a legnagyobb bajban lévőkhöz. És ez csak néhány csepp a tengerben...

Önkéntes diákok, nemzetközi közösségben segédkeztek

Ruha, cipő válogatás, gyerekek jótékonykodtak

Szeretetcsoki, csokigyűjtésbe is bekukkantott a gyerekekből álló önkéntes csapat

A Centerke Adományozó Központban tonnányi adomány forog

Hogyan segíthetsz?

A legapróbb hozzájárulás, a legkisebb támogatás is életmentő, hiszen sok kicsi sokra megy! Így is segíthetsz:

1. Adománnyal: az alapítvány 11735005-20510350 -es hivatalos számlaszámára átutalt összeg 100%-ban a jótékonysági programok finanszírozására kerül felhasználásra.

2. PayPal támogatás révén: az info@matrixalapitvany.hu paypal címre átutalt összeg 100%-ban a jótékonysági programok finanszírozására kerül felhasználásra.

3. Adományvonallal: a Mátrix Közhasznú Alapítvány ADHAT Segélyvonalán hívással és SMS-el is segíthet! Hívd a 13600 -as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül), majd az automata bejelentkezése után add meg az alapítvány kódját, a 22 -est! Ha könnyebb az SMS, akkor a 13600 -as számra küldjed a 22 -est. Egy hívás vagy egy üzenet 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!

Adó 1 százalék felajánlással: éves szinten tízezernél több segítségnyújtást támogathatsz adó 1 százalék felajánlásod révén. Adóbevalláskor a Mátrix Közhasznú Alapítvány 18472273-1-06 adószámát add meg, vagy május 20-ig rendelkezz az eSzja adóbevallásban.

Tárgyi adományok
Hogyan juttathatod el adományodat a gyűjtőpontba? Személyesen, futárral, postai csomagban!

Gyűjtő központ:
Centerke Adományozó Központ
6720 Szeged, Tisza Lajos Krt. 12.
Forródrót (időpont egyeztetés): +36302802222

Együtt CSODÁKRA vagyunk képesek, hálásan köszönjük!

Kik is vagyunk? 2003 óta sikeresen működik a Mátrix Közhasznú Alapítvány. Évente tízezernél több alkalommal segít a szervezet nagycsaládosoknak, nélkülözőknek, időseknek. Az alapítvány által működtetett Centerke Adományozó Központ, a Zenedoktor, a Mesedoktor, a Bohócdoktor Csapat segítő tevékenysége, a sok - sok program, közhasznú tevékenység nem lehetne ilyen sikeres, ha a támogató magánszemélyek, cégek, a személyi jövedelemadó 1% felajánlók nem lennének. Hálásan köszönjük! Tegyük közösen jobbá a bajban lévők helyzetét. Klikk ide: Mátrix Közhasznú Alapítvány. Ismerd meg a jótékonysági programokat.
bohócdoktor vizit szja 1%