Egészségvédelem

1948-as megalakulásakor a World Health Organization (WHO) az egészséget a következõképpen definiálta: „Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya”. Egészségünket meghatározza makro- és mikrokörnyezetünk, a társadalom berendezkedése, szociális érzékenysége, továbbá személyi kapcsolataink és öröklött tulajdonságaink. Milyen közvetlen tényezõk befolyásolják az egészséget?

Ezeket a hatásokat külsõ és belsõ tényezõkre bontva, az egyén és a környezete közvetlen kölcsönhatása, vagyis a bio-pszicho-szociális hatások egyensúlyi állapota jellemzi. Nemcsak a természeti katasztrófákat (árvíz, szökõár, ózonlyuk, földrengés, stb.), a környezeti ártalmakat, a fertõzõ betegségeket kell elkerülni ahhoz, hogy megõrizhessük egészségünket.

Az emberi magatartás és tevékenység következtében létrejövõ egészségkárosító hatásokat is csökkenteni kell, mint például a zajt, a vibrációt, az élelmezési, táplálkozási és egyéb higiénés ártalmakat, vagy az önveszélyeztetõ magatartásokat: a drog, a dohány és az alkoholfogyasztást is.

Az egészség forrásai mindazok a külsõ és belsõ tényezõk, melyek az egyént korának, nemének, földrajzi helyének és társadalmi helyzetének figyelembevételével hozzásegítik egészsége optimalizálásához.

Közös koordinált tevékenység, amely nemcsak az egészségügyre korlátozódik, hanem államigazgatási, törvényi, intézményesített feladat, magába foglalja az egészségmegõrzést, az egészségnevelést.

Az ENSZ definíciója szerint „az egészség megõrzése olyan fogalom, amely az egészséget elõsegítõ életmód, és az ezt ösztönzõ társadalmi, gazdasági, környezeti és személyes tényezõk támogatását öleli fel”. Vagyis az egészséget szolgáló magatartásnak két alapvetõ formája van: az egyéni (tanácsadás, nevelés, klinikai beavatkozás) és a közösségi (egészséggazdasági, társadalmi, kulturális, természeti és technikai feltételek javítása).