rss
gyermekmentés támogatása
  • Fél tonnánál is több élelmiszert gyűjtöttünk rászorulók megsegítésére Szegeden

  • Fél tonnánál is több élelmiszert gyűjtöttünk rászorulók megsegítésére SzegedenA Magyar Élelmiszerbank Egyesület által 2014. november végi országosan szervezett élelmiszergyűjtésen a szegedi segítő szervezetek és a résztvevő sok - sok önkéntes kiemelkedően jól teljesített. A Mátrix Közhasznú Alapítvány segítői a Auchan áruházban fél tonnát meghaladó mennyiségű élelmiszert gyűjtöttek össze. A jólelkű összefogásnak köszönhetően családok százai számára teszi az összegyűjtött tartós élelmiszer az ünnepeket boldogabbá, illetve a tél átvészelését könnyedebbé. Dudás Zsanett, alapítványi elnök boldogan csatlakozott az összefogáshoz, hiszen egymásra figyelve a társadalom értékrendje jó irányba formálható.

    Adó 1 százalék felajánlása a gyermekek megmentését, a családok támogatását, a jótékonysági programok sikerességét segíti! Az adó 1 százalék felajánlását hálásan köszönjük!

    A jólelkű emberek ismét bebizonyították, hogy "sok kicsi sokra megy" alapon a közösség nagy eredményeket tud elérni. Az siker tagjaink, önkénteseink, segítőink, támogatóink érdeme. Köszönjük a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, a CIB Bank, a Karitáció Alapítvány, a Mátrix Közhasznú Alapítvány tagjai, munkatársai, segítői, önkéntesei odaadását és együttműködését. A támogatottjaink nevében is hálásan köszönjük!



adó egy százalék, gyermekmentés, családtámogatáscsaládtámogatás, adományosztás, gyógyítás, gyermekek, kórházKérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
Adó 1%:  18472273-1-06
Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!

gyermekmentés, családsegítés, adó egy százalék, 1+1, adó
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Jótékonysági családi napot támogattunk

    Jótékonysági családi napot támogattunkA Vidámabb Életért Alapítvány meghívására jótékonysági családi délután programsorozatot támogattunk. A rendezvényen a nélkülöző családok számára nagy sikert aratott az ingyenes ételosztás, ruhabörze, kiosztott tartós élelmiszer csomagok. A rendezvény segítői: Jobb Veled a Világ Alapítvány, Karitáció Alapítvány, Orpheus Állatvédő Egyesület, Boldogságfalva Közhasznú Alapítvány, Petőfi Sándor Művelődési Ház (Dorozsma). A rendezvényre a szervezők kétszáz családot hívtak meg, sok ember kapott így segítő támogatást. Az adományosztáson túl játékos közösségfejlesztő programok is várták a résztvevőket.

  • Mesedoktorok, mesekönyvgyűjtés, kórháztámogatás 2017

    Mesedoktorok, mesekönyvgyűjtés, kórháztámogatás 2017Kórházak, gyermekosztályok mesekönyvállományának bővítése céljából óvodai csoportok, általános iskolai osztályok, középiskolás csapatok részvételével a Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Mesedoktorok mesekönyv gyűjtő akciót szervez. Most jótékony célra át lehet adni a már nem használt, de még jó állapotban lévő mesekönyveket. A legtöbb könyvet összegyűjtő általános iskolás csapat a 2016/2017-es év végi osztálykirándulását 300.000. Ft értékben az alapítvány fizeti, a legtöbb könyvet összegyűjtő óvodai csoport és középiskolás csapat minimum 60.000 - 60.000 Ft értékű díjazásban részesül. Az összegyűjtött könyvek gyermekkórházakba kerülnek, ahol beteg gyerekek gyógyítását a résztvevőkkel így közösen segítjük elő!

  • Kerékpártúra, parasztebéd, állatvédelem - képes beszámoló

    Kerékpártúra, parasztebéd, állatvédelem - képes beszámolóA Mátrix Közhasznú Alapítvány, a Tabán Családsegítő, az Orpheus Állatvédő Egyesület programra hívta a nyári szünidőben csellengő gyerekeket. Kerékpártúrával egybekötött parasztebéd után az állatvédelmi központban gazdátlan állatok simogatása tette élmény telivé a napot. A parasztebédet a Nyulas-tanya látogatása (benne a természet és a környezet értékei) tette még feledhetetlenebbé. A résztvevők jól érezték magukat, a szervezők nagy örömére. Ez a nap a csellengés helyett a szervezett program révén tartalmassá vált.

  • SZIN 2016, Szegedi Ifjúsági Napok

    SZIN 2016, Szegedi Ifjúsági NapokNagy pörgés volt a SZIN 2016 fesztiválon, sikeres volt a Szegedi Ifjúsági Napokon való részvételünk. A Mátrix Közhasznú Alapítvány évek óta nagy örömmel vesz részt a Szegedi Ifjúsági Napok programsorozatában, azon belül is a Civil Falu szervezetei között. A SZIN 2016 Mátrixos sátrában mód volt találkozni önkénteseinkkel, segítettük a fiatalokat megismerni a Mátrix szociális, egészségvédelmi, szabadidős, jótékonysági programjait. Toboroztunk közösségi szolgálatosokat, mesedoktorokat, adományozó központos segítőket is.

  • 100 kiló tartós élelmiszert kapott a szegények konyhája

    100 kiló tartós élelmiszert kapott a szegények konyhájaTészta, liszt a konyhába

    Az Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány rászoruló egyéneket és családokat lát el meleg étellel. A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány ehhez az étkeztetési programhoz rendszeresen ad támogatást. Most 60 kiló tésztát és 40 kiló lisztet adtunk az alapítvány konyhájába. Az adomány több száz tányér meleg étel alapanyagául szolgál, mely segíti a szegényebb családok mindennapjait, az éhezés elleni küzdelmet.

  • Imike tolószéke a tét

    Imike tolószéke a tétImike a 2 éves életvidám kisfiú az Újszegedi Gyermekgyógyászati Klinika lakója. Jelenleg épp tolószékkel tanul közlekedni. Neuroblastomája volt, ennek következtében deréktól lefelé kicsi teste lebénult. Édesanyja egyedül neveli az államtól kapott csekély összegből, sajnos nem telik saját tolószékre. Kézben hozza - viszi mindenhová a kisgyermeket. Szegedtől 45 km-re laknak ahonnan nem megoldott a nagyvárosba a kezelésekre való bejutásuk. Így szinte állandóan a kórházban vannak. Segítsünk együtt, Imike tolószéke a tét! Egy saját tolószék, Imikének és az Anyukájának ez jelentené a CSODÁT!

  • Csokigyűjtés

    CsokigyűjtésCsokigyűjtő verseny iskolás osztályok és óvodai csoportok együttműködésével! Kórházak gyermekosztályain fekvő gyerekek mesedoktor vizitjein és nélkülöző családok támogatásakor a Mátrix Közhasznú Alapítvány mesedoktorai és önkéntesei más segítség mellett csokoládét is osztanak. Óvodai csoportok, általános iskolai osztályok, középiskolás csapatok részvételével a Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Mesedoktorok 'Szeretetcsoki' csokoládé gyűjtő akciót szervez. A csoportok a közösségükben összegyűjtött tábla csokikkal segítik az alapítvány fontos gyermek és családvédelmi tevékenységét, az alapítvány a legtöbb csokit beküldő csoportokat megjutalmazza.

  • 300 család kapott élelmiszer csomagot

    300 család kapott élelmiszer csomagotZuhogó esőben is nagy volt az élelmiszercsomagokra az érdeklődés. Étolaj, tészta, rizs, tej, lekvár, konzervek, tisztítószer és friss meggy várta vasárnap délelőtt a rászorulókat a Centerke Adományozó Központban. A Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány háromszáz élelmiszercsomaggal segítette a nélkülöző családosokat, idős - egyedülállókat. A tonnányi élelmiszerre a támogatottak a szociális intézményeken keresztül élelmiszer átvételre feljogosító kupont kaptak, ezt bemutatva jutottak hozzá a segítő élelmiszer adományhoz. Sajnos csepp a tengerben... sokkal több az igény, mint amennyi a segítségnyújtás, de minden pici lépés előrébb segít.

  • Ruha és cipő adomány érkezett

    Ruha és cipő adomány érkezettA Mátrix Közhasznú Alapítvány a szegedi Arany János Általános Iskolából tíz zsáknyi ruhát és cipőt tartalmazó adománycsomagot kapott, mely a Centerke Adományozó Központba került, ahol ingyenesen jut el nélkülöző családokhoz. A ruhákkal, cipőkkel teli csomagok tartalmából a rászorulók ingyenesen válogathatnak. Sajnos egyre több a rászoruló, így iskolakezdéskor nagyobb szükség van gyerekek számára használható dolgokra. A segítő alapítvány várja intézmények, magánszemélyek, cégek felajánlását, hogy a segítségre számító rászorulók problémái enyhülhessenek. A Mátrix évente tízezernél több nélkülöző számára juttat segítő adományt.

  • Több száz pohár forró ital fogyott a közös virrasztáson

    Több száz pohár forró ital fogyott a közös virrasztásonA kirekesztettség megszüntetése, a szegénység ellen való küzdelem éltetése, a környezettudatosság kialakításának segítése volt a közös virrasztás alapja.
    A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány, a Karitáció Alapítvány, az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Karitáció Egyház lelkes önkéntesei a segítő támogatók közreműködésével az egyik leghidegebb téli estén, a Szegedi Dóm téren tartott közös virrasztást, amelynek ideje alatt az Adventi vásárra kilátogatók ingyenesen kaptak forralt bort, illetve forró teát.

Adó 1 százalék felajánlása a gyermekek megmentését, a családok támogatását, a jótékonysági programok sikerességét segíti! Az adó 1 százalék felajánlását hálásan köszönjük!