rss
  • A rózsa

  • Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió

    A rózsaA rózsa gyönyörűséges virág.

    A rózsa számos kultúrában az érzelmekkel, a szeretettel és a szerelemmel összekapcsolt virág. Nem véletlenül ezt a csodálatos virágot nevelgeti féltő gonddal a kis herceg.

    A görög mitológiában Aphroditének a Szerelem Istennőjének a vörös rózsa volt a kedvenc virága. Szapphó a virágok királynőjének nevezte.

    Adó 1 százalék felajánlása a gyermekek megmentését, a családok támogatását, a jótékonysági programok sikerességét segíti! Az adó 1 százalék felajánlását hálásan köszönjük!

    A rózsa végigkíséri az emberiség történelmét. Az Egyiptomi falfestményeken, Hérodotosz műveiben, ugyan úgy, mint a Bibliában is szerepel a rózsa. A mohamedán vallásnak szent növénye a rózsa.

    Költők, zeneszerzők, festők hódoltak ennek a gyönyörű virágnak, gondoljunk csak Michelangelo, Leonardo, Botticelli, Raffaello reneszánsz festményeire Richard Strauss Rózsalovagjára, Csajkovszkij Csipkerózsikájára, vagy Goethe verseire.

    De a szépségén túl bizony a rózsa értékes gyógynövény is, tudtuk meg dr. Péntek Évától a Karitáció Alapítvány szakértőjétől. Már az ősi indiai Ayurvédikus gyógyászat egyik fontos eleme volt a rózsa, és különösen a vörös rózsa. A régi rómaiak is készítettek belőle számos gyógyító szert. A rózsaolajnak ma is aranyára van, ugyan úgy, mint a régi időkben hiszen egy kiló rózsaolaj előállításához 1000 kg rózsavirág szükséges.

    Nézzük, milyen hatásai is vannak a rózsának!

    Elsőként aromaterápiában alkalmazott illóolajának a hormonháztartásra és az általános közérzetre gyakorolt jó hatását említhetjük.

    Azonban antibakteriális, gyulladásgátló és vérzéscsillapító tulajdonságai is ismertek.

    A rózsaillat javítja a memóriát, segíti a tanulást. Megnyugtatja a szívet és az idegeket, antidepresszáns hatású. Pozitív hatása van a sejtregenerációra, és táplálja a szöveteket.

    A rózsaesszenciát borogatásra, menstruációs problémákra, szédülésre, fej-, és torokfájásra alkalmazhatjuk.

    Kozmetikai krémek gyakori összetevője, tonizálja a bőrt, fényessé és ragyogóvá teszi.

    A rózsa termése a csipkebogyó, igen gazdag C-vitaminban, de van benne A-, B-, K- és P-vitamin is. Gyógyteának, dzsemek, lekvárok, gyümölcszselék készítéséhez kiváló alapanyag. Préseléssel és szűréssel csipkebogyó szirupot is készíthetünk belőle. Azonban nagyon fontos, hogy a csipkebogyót áztatjuk, és soha sem forrázzuk, mert akkor elveszíti értékes C-vitamin tartalmát! Az így elkészített teáját vese- és hólyagbetegségek ellen javallják, de a népi gyógyászatban alkalmazzák magas vérnyomás, bélhurut, epe- és májzavarok ellen is.

    S nemcsak a csipkebogyó ehető! Bátran fogyasszuk a szirmokat is! Íme, egy indiai recept: Friss rózsalekvár rózsasziromból:

    Permetmentes vörös rózsa leveleit leszedjük, nagyon apróra tépkedjük, mézzel összekeverjük, és frissiben fogyaszthatjuk. Úgy tartják, a rózsa szirma minél vörösebb, annál ízesebb, a szirmok alján levő fehér részt viszont vágjuk le, mert keserű lehet.

    Rózsalekvár:
    Hozzávalók 5dl lekvár elkészítéséhez:
    1 vödör rózsaszirom 50 dkg cukor
    1 ek citromsav
    fél cs 3:1-ben zselésítő fix

    Elkészítés:
    A megmosott szirmokat a cukorral egy fazékba tesszük és lassú tűzön kb. 40 percig főzzük. Hozzáadjuk a citromsavat és a zselésítőt. 2 perc főzés után apró üvegekbe töltjük és 5 percig a tetejére állítjuk, hogy ne romoljon meg.


    „-Nálatok-mondta a kis herceg-az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
    -Nem találják meg-mondtam.
    -Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
    -Minden bizonnyal-feleltem.
    -Csakhogy a szem vak-tette hozzá a kis herceg. –A szívünkkel kell keresni.”
    Antoine de Saint-Exupéry


    Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió
adó egy százalék, gyermekmentés, családtámogatáscsaládtámogatás, adományosztás, gyógyítás, gyermekek, kórházKérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
Adó 1%:  18472273-1-06
Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!

gyermekmentés, családsegítés, adó egy százalék, 1+1, adó
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Ha egy csecsemő elmondhatná..

    Ha egy csecsemő elmondhatná..Ha a baba beszélni tudna… Egy újszülött üzenete édesanyjához: “1. Nem azért sírok, hogy megnehezítsem az életedet. Azért sírok, mert valami baj van. Még ha nem is látszik másból. 2. Vadiúj vagyok. Nem irányítom teljesen az idegrendszerem. Szervezetlen vagyok. Megnyugtat, ha veled vagyok, hallom a szívverésed, érzem az illatodat… Segítesz ezzel nekem. 3. Az, hogy nem bírom abbahagyni a sírást, nem a te hibád. Tudom, hogy megteszed, ami tőled telik. Még csak most ismerkedünk egymással. Eljutunk majd oda…. tarts ki, kérlek.

  • A roma népesség helyzete Magyarországon

    A cigányság Magyarország legnagyobb etnikai kisebbsége, egyúttal Európa negyedik legnagyobb roma közössége. Mérvadó szakértõi becslések szerint a cigány népesség száma jelenleg mintegy 450-600 ezer fõre tehetõ.

  • A gyermek figyelmetlenségének okai

    A nevelési problémák elsõsorban magatartási és tanulási tünetekben jelentkeznek. Amikor kialakul gondolkodásában a differenciálás képessége, vagyis megjelenik a felismerés, hogy én és a másik nem egy és ugyanaz a személy, elkezdõdik a gyermeknevelés munkásabb, nehezebb része.

  • A napon való kellemes kikapcsolódás veszélyes is lehet

    A napon való kellemes kikapcsolódás veszélyes is lehetItt a nyár, gyermekeink az egész napos iskolapadban való görnyedés után végre kiszabadulnak, s a legjobb esetben a nyarat a szabadban játékkal, kirándulással, strandolással töltik. Dr Péntek Éva, a Karitáció Alapítvány szakértője a napozás lehetséges mellékhatásai kapcsán elővigyázatosságra és óvintézkedésre buzdít. Néhány ötlet és segítség a napsütésben töltött felhőtlen órákhoz, hogy ne árnyékolják be őket a leégés okozta kellemetlenségek: a napsugarak kétféle ultraviola sugarat tartalmaznak, amelyek elérik a bőrt: UVA- és UVB sugarakat. Az UVB sugárzás a bőr (az epidermisz) felső rétegeit égeti, ami leégést okoz.

  • Kamilla, a csodanövény

    Kamilla, a csodanövényHázi patikánk egyik természetes tagja a kamilla. Piperefű, szüzekanyja, szentivánpipitér, bubulyka, anyafű, pipiske. Milyen csodálatos is a magyar nyelv, megannyi varázslatos név, s mind egyetlen egyszerű és mégis nagyszerű vadon élő virágot, egyik leghatékonyabb gyógynövényünket takarja. Június-július hónapokban virágzik rétjeinken a kamilla, az orvosi székfű. Szinte nincs olyan ember, aki ne ismerné a kamilla valamilyen formáját. Csodálatos erejét számtalan területen használhatod: legyen szó egészségről vagy szépségről.

  • Hogyan elõzzük meg a szénmonoxid mérgezést?

    Itt az õsz, ismét indul a fûtésszezon, s nem is gondolunk bele, milyen komoly veszélyt jelenthet, ha nem ég el tökéletesen a tüzelõanyag. Ilyen esetekben keletkezik a szénmonoxid, ami akár halálos balesetet is okozhat.

  • Az éhezés sokunknak mindennapos trauma

    Az éhezés sokunknak mindennapos traumaA becslések szerint ma Magyarországon 30.000-40.000 gyermek gyakorlatilag éhezik. Ez a szám az elszegényedő családok számának gyarapodásával egyre növekszik. Sok-sok kisgyermeknek valóban nincs mit ennie. Mit is jelent az éhezés / alultápláltság?! Ha valaki kényszerből rossz minőségű, rostban szegény, vitaminoktól és ásványi anyagoktól mentes tápanyagokat fogyaszt (vagy ad a családjának), az előbb utóbb vagy alultáplált állapotba kerül vagy az elsavasodás, elhízás és szövődményei (pl. cukorbetegség) érik el.

  • Partnerség, szakmai együttműködés

    Partnerség, szakmai együttműködésA Mátrix Közhasznú Alapítvány és partnerszervezetei együttműködési lehetőséget kínálnak cégeknek, vállalkozásoknak, egyesületeknek, alapítványoknak, egyházaknak, önkormányzatoknak, létesítményeknek, egyéb fontos feladatokat ellátó szerveződéseknek. Pályázzunk együtt, működjünk közösen pályázatok projekt feladataiban, alkalmi vagy állandó jelleggel, hogy céljaink a legrövidebb idő alatt a legsikeresebb formában megvalósulhassanak. Évtizedes tapasztalatokkal segítjük valóra váltani programjait, életre hívni gondolatait, sikeresen megvalósítani projektjeit, ötleteit. Várjuk együttműködésre pályázatírók, projektmenedzserek, cégek és lelkes magánszemélyek jelentkezését!

  • A Mátrix Közhasznú Alapítvány becses támogatói, partnerei

    A Mátrix Közhasznú Alapítvány becses támogatói, partnereiA Mátrix Közhasznú Alapítvány 2003 óta közhasznú, tevékenysége során évente tízezernél többször segít. A gyermekmentő, egészségvédelmi, szociális tevékenységünk támogatásával segítőink részt vesznek az olykor életmentő tevékenységekben. Betegeket, elesetteket, bajban lévőket, halmozottan rászorulókat támogató csapatunk ha kell beteg gyerekek gyógyításában segédkezik, élelmiszert oszt, eszközöket adományoz, táborozókat támogat, élményt teremt, ifjúságot segít, tehetségeket támogat. Az alapítvány normatív támogatástól mentes, fontos feladatokat old meg. Minden segítő - támogató felajánlását köszönettel fogadunk.

  • Mennyi idõt tölthet egy gyerek a képernyõ elõtt?!

    Egy friss kutatás szerint azok a gyerekek és tizenévesek, akik közvetlenül lefekvés elõtt tévét néznek vagy számítógépeznek, nehezebben alszanak el, ami könnyen kialvatlansághoz vezethet.

Adó 1 százalék felajánlása a gyermekek megmentését, a családok támogatását, a jótékonysági programok sikerességét segíti! Az adó 1 százalék felajánlását hálásan köszönjük!