rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • Számítógép Álom 2013: félszáz rászoruló gyermek kapott számítógépet

  • Számítógép Álom 2013: félszáz rászoruló gyermek kapott számítógépetÖtven rászoruló családban élő tehetséges gyermek kapott számítógépet a Mátrix Közhasznú Alapítvány Számítógép Álom 2013 támogatói programja alkalmából Szegeden. Az ötven gépre közel kétezren pályáztak, a kiírás szerint olyan gyerekek tehették ezt, akik 10-14 év közöttiek, legalább két testvérük van, jó tanulók, otthonukban még nincs számítógép, és a létminimum alatt élnek. Az ötven számítógépre kétezer diák pályázott. A pályázatot az osztályfőnökök kiegészítették egy jellemzéssel, majd továbbították az alapítványnak. A támogatottak az ország minden részéből érkeztek.

    A pályázók tanulmányi átlaga 4,5 körül volt, a nyertesek kiválasztásánál a szociális helyzet döntött.

    – Ezeknek a családoknak eddig még nem volt a háztartásában számítógép. Nagyon sokan hosszú levelet írtak a pályázatukhoz, amelyben felvázolták, hogy mennyi hátránnyal jár az, hogy a gyerekeknek nincsen otthon számítógépük. Ez nagyon nagy segítséget jelent a továbbtanulásban és a felzárkózásban, ezért is fontos a számítógép az otthonukban – nyilatkozta Dudás Zsanett, a Mátrix Közhasznú Alapítvány elnöke.

    A számítógépeket legfőképpen cégek, szervezetek és magánszemélyek ajánlották fel. A Mátrix Közhasznú Alapítvány 2013 karácsonyakor könyvet, játékot, élelmiszert és ruhát is oszt a nélkülöző gyermekeknek és családjaiknak, melyről a www.matrixalapitvany.hu oldalon is lehet bővebben tájékozódni.







    Korábbi, NEM aktuális támogató pályázati felhívás:

    Számítógép Álom 2013

    Számítógépet kapnak rászoruló családok! A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány felzárkóztatást és esélyegyenlőséget biztosító támogatói programja révén 2013-ban is ötven rászoruló családban élő, 10-14 év közötti gyerek kap komplett (használt, de még használható) számítógépet. A támogatásra jelentkezhet minden olyan 10-14 év közötti gyermek (tanára által), akinek 2 vagy több kiskorú testvére van, tanulmányi átlaga a 4-est eléri, otthonában nincs használható számítógép.

    A pályázatnak a következőket kell tartalmaznia:
    - szülői / gondviselői aláírással nyilatkozni kell a hátrányos helyzetről (árvaságról, létminimum alatt élésről, arról, hogy a családban nincs használható számítógép - néhány mondatban, kézzel írva),
    - meg kell adni a pontos adatokat (olvashatóan a gyermekek és a szülő nevét, gondviselő címét, telefonját, pontos elérhetőségét),
    - mellékelni kell a gyermek 2013-ban keltezett félévi vagy év végi bizonyítványát.

    A pályázó gyermek osztályfőnökének az a feladata, hogy egységes szerkezetbe foglaltan a szülői nyilatkozatot és a gyermek tanulmányi eredményét bemutató bizonyítvány iskola által hitelesített másolatát be kell küldenie az alapítvány címére (a pedagógus a pályázatot beküldő személy). Nincs adatlap, se formanyomtatvány.

    A jelentkezések beküldési címe:
    MÁTRIX Közhasznú Alapítvány
    "Számítógép Álom 2013."
    6701 Szeged, PF: 929.

    A félévi vagy az év végi bizonyítvány beküldésével lehet is pályázni
    A 2013-as "Számítógép Álom" programban idén is a félévi vagy az év végi bizonyítvánnyal lehet pályázni. Egy pályázathoz elég csak az egyik bizonyítvány másolatát elküldeni. Egy évben, egy diák csak egy alkalommal vehet részt az adományozó programban.

    A támogatásban részesített gyermek gondviselőjének vállalnia kell, hogy a komplett számítógépet az alapítvány székhelyén kipróbált állapotban veszi át. Az adományozott gépeket a támogatottak harmadik fél számára tovább nem adhatják. Visszaélés észlelése esetén az alapítvány a támogatottal szemben eljárást kezdeményez.

    A támogatói programra a jelentkezési határidő:
    2013. július 4., csütörtök (a jelentkezési lap postára adásának legkésőbbi dátuma)

    A számítógépek kapcsán csak a támogatottak kerülnek kiértesítésre. A gépek kiosztása 2013. október végéig történik meg.

    Fontos: A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány támogatói programjának célja a hátrányos helyzetű fiatalok számára az esélyteremtés, a felzárkóztatás. A támogatói program kapcsán minden hatályos információt (beleértve az eredményhirdetést, az egyéb keletkezett információkat is) a www.angyali.hu oldalán teszi közzé. A program (a több tízszeres túljelentkezés végett) igyekszik a legrászorultabbakat számítógéphez segíteni.

    MÁTRIX Közhasznú Alapítvány


bohócdoktor adó egy százalék, gyermekmentés, családtámogatáscsaládtámogatás, adományosztás, gyógyítás, gyermekek, kórházKérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
Adó 1%:  18472273-1-06
Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!

gyermekmentés, családsegítés, adó egy százalék, 1+1, adó
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Szegedről indult segélyszállítmány Öcsödre

    Szegedről indult segélyszállítmány ÖcsödreAz öcsödi rászorulók a szegedi központú Centerke Adományozó Központ jóvoltából egy teherautónyi adományban részesültek. Tonnányi ruhát-cipőt kapott az ottani rászorulókat - nagycsaládosokat segítő közösség. A Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Centerke révén évente tízezernél több rászoruló család, közösség, idős-egyedülálló kap támogatást. A Mátrix az ország különböző részein működő civil szervezetek tevékenységeit is gyakran segíti adományokkal. A Centerke egyre sikeresebb és népszerűbb, mely a lakosság segítő együttműködése által működőképes. Az adományt az öcsödiek nagy örömmel fogadták.

  • 2 nap alatt segítő munkánk révén 800 család kapott ajándékcsomagot

    2 nap alatt segítő munkánk révén 800 család kapott ajándékcsomagotMázsaszámra fogyott a szaloncukor és a vitaminokkal teli gyümölcs is.

    A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány, a Karitáció Alapítvány, a Karitáció Egyház, Az Orpheus Állatvédő Egyesület jóvoltából 2010. december 4-5-én délután egy és öt óra között, a szegedi Dóm Téri Advent Mikulás Ünnepségén nyolcszáz hátrányos helyzetű család csemetéje számára osztott ki ajándékcsomagot. A zenés mulatsággal egybekötött ajándékosztás ideje alatt több mint 1000 család fordult meg a bálaszínházban.

  • Sikeres volt a Jótékonysági Karácsonyi Ajándékbazár

    Sikeres volt a Jótékonysági Karácsonyi AjándékbazárEgész nap mindenki ajándékválogatásban ügyködött. minden ingyenes volt. Szülők, gyerekek és egyedülállók is kutattak a sokszáz könyv, játék, ruha, tartós élelmiszer és egyéb használati tárgy között. Idén Karácsonykor a Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület és a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány jóvoltából a Jézuska ajándékai azokhoz is eljutottak, akik anyagi problémák miatt az ajándékvásárlást nem engedhették meg maguknak. Nagyon sok a nélkülöző, így minden egyes támogatás nagy segítség volt a támogatottak részére.

  • Ötezernél több mesekönyvet kaptak gyerekektől a Gyógyító Mesedoktorok 2014-ben

    Ötezernél több mesekönyvet kaptak gyerekektől a Gyógyító Mesedoktorok 2014-benGyermekkórházak bennfekvő betegei számára tett jótékonysági mesekönyvgyűjtő felhívásra több mint ötezer mesekönyvet küldtek be gyerekek és pedagógusaik. A könyvek gyermekkórházak számára kerülnek szétosztásra, melyek révén a bent fekvő beteg gyerekek kellemesebb körülmények között gyógyulhatnak. A legtöbb könyvet beküldő osztály és csoport értékes díjazásban részesült. A program jól mutatta, hogy a lelkes gyerekek és pedagógusaik odafigyelnek a bajban lévőkre, és ahol csak tudnak, segítenek (a 2014-es program lezárult!).

  • Éber kómában Topika - segítsünk együtt!

    Éber kómában Topika - segítsünk együtt! Segítsünk együtt Topinak!

    Vízvári Krisztina öt pici gyermeket nevel anyaotthonban, egyedül. A létért való küzdelmét áprilisban tragédia törte ketté: fia, a tíz esztendős Józsika egy busz mögül szaladt ki az úttestre, ahol az éppen odaérkező autó elütötte. Az életrevaló gyerekek, az anya a rehabilitációt igénylő Józsika felépüléséért abban bízik, hogy külső segítség révén még rendbe jöhet minden jelenlegi problémájuk.

  • Újraélesztési világrekord-kísérletben vettünk részt

    Újraélesztési világrekord-kísérletben vettünk résztÚjraélesztési világrekord felállításán dolgozott a szegedi Mentő - Öv Csoport Alapítvány a laikusokkal és társszervekkel karöltve a III. Szegedi Sürgősségi Napok keretein belül. A rekordkísérlet 1 teljes héten keresztül tartott, melyre a világon még sehol nem volt példa. A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány önkénteseit, munkatársait is csatasorba állította, hogy összejöjjön ez a rendkívül fontos rekordkísérlet. A szervezők célja felhívni a figyelmet az időben megkezdett újraélesztés fontosságára, hiszen ettől nagyban függ a beteg állapotának későbbi kimenetele.

  • Mézet és gombát kaptak rászorulók

    Mézet és gombát kaptak rászorulókNagycsaládosok és idősek kaptak szombaton a Mátrix Közhasznú Alapítvány által kiosztott mézből és gombából. Hosszú sorokban kígyóztak a nagycsaládosok, idősek, egyedülállók, számukra nagy segítség az élelmiszer adomány. A helyi méhészetből és gomba termesztőtől származó élelmiszerek jó minőségűek és táplálóak. Rácz Anett, az alapítvány elnöke elmondta, hogy "évente tízezernél több adomány csomagot juttat a szervezet a hátrányos helyzetű embertársaknak, sajnos ez csak csepp a tengerben". Az előkészített élelmiszer csomagok mind egytől egyig jó helyre kerültek.

  • Imike tolószéke a tét

    Imike tolószéke a tétImike a 2 éves életvidám kisfiú az Újszegedi Gyermekgyógyászati Klinika lakója. Jelenleg épp tolószékkel tanul közlekedni. Neuroblastomája volt, ennek következtében deréktól lefelé kicsi teste lebénult. Édesanyja egyedül neveli az államtól kapott csekély összegből, sajnos nem telik saját tolószékre. Kézben hozza - viszi mindenhová a kisgyermeket. Szegedtől 45 km-re laknak ahonnan nem megoldott a nagyvárosba a kezelésekre való bejutásuk. Így szinte állandóan a kórházban vannak. Segítsünk együtt, Imike tolószéke a tét! Egy saját tolószék, Imikének és az Anyukájának ez jelentené a CSODÁT!

  • Sok éhezőnek nem jutott az októberi Mátrixos élelmiszersegélyből

    Sok éhezőnek nem jutott az októberi Mátrixos élelmiszersegélybőlVégeláthatatlan sorban álltak a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány raktára előtt az októberi élelmiszerosztáson a rászoruló családok, idősek, fedél nélküliek. A kétszáz élelmiszercsomagot sorszám szerint elsőre a kisgyerekes anyukák, a mozgássérültek, majd a többi rászoruló kaphatta meg. A tésztáért, rizsért, cukorért, lisztért, édességért nagy volt a tolakodás, a későn érkezők üres kézzel távoztak. Az élelmiszersegélyre a legrászorulóbbakat (időseket, egyedülállókat, nagycsaládosokat) várták. Támogatói programunk Segítőink nélkül nem lett volna ilyen sikeres!

  • Kevesebb csomagolási hulladék, tudatosabb környezetkezelés

    Kevesebb csomagolási hulladék, tudatosabb környezetkezelésFontos a környezetünk védelme. Nagyon sok az életünket átszövő felesleges csomagolóanyag, a külső csín. Kampányt indítottunk a csomagolási hulladék csükkentéséért. Környezetvédelmi programunkat a Földművelésügyi Minisztérium és a Szelektálok.hu FM-LSZF/2017-01 forrásnak köszönhetően támogatta. A program célja, hogy a lakosságot és a felnövekvő ifjúságot megismertessük a környezettudatosság fontosságával, a sok esetben feleslegesen termelődő csomagolási hulladékok problémakörével. Tudatosabb vásárlói szokások = kevesebb hulladék termelés, ez a program mozgató rugója.