rss
gyermekmentés támogatása
  • Projektort kapott a kultúrház

  • Projektort kapott a kultúrházAz üllési Déryné Művelődési Ház a Mátrix közhasznú Alapítványtól projektort kapott. Erre azért volt szükség, mert a sokakat segítő kulturális intézmény eddig közösségi vetítésre alkalmas projektorral nem rendelkezett. Az alapítvány az intézmény részére ünnepélyes keretek között 2014. december 19-én, Üllésen adott át. Az adomány a jó együttműködés következtében, többek között az ÖNKÉNTESÜL(L)ÉS projekt révén valósulhatott meg. Mi is az az ÖNKÉNTESÜL(L)ÉS? A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány az Európai Unió által támogatott ÖNKÉNTESÜL(L)ÉS – Önkéntes Központ Üllésen (TÁMOP-5.5.2-11/2-2012-0059) projekt.

    Adó 1 százalék felajánlása a gyermekek megmentését, a családok támogatását, a jótékonysági programok sikerességét segíti! Az adó 1 százalék felajánlását hálásan köszönjük!


    Önkéntesül(l)és
    A MÁTRIX Alapítvány a segítő program ideje alatt jeles ünnepekhez kapcsolódó programokat, közösségi rendezvényeket is támogat önkéntesek bevonásával, hogy ezáltal a felnőtt lakosság önkéntességre való hajlandóságát, az önkéntes tevékenység társadalmi megbecsültségét növelje, az önkéntességet népszerűsítse. Az önkéntes, segítő tevékenységek mellett elméleti tudásukat is bővíthetik az öntevékeny programba bekapcsolódó érdeklődők, hiszen a Talentum Alapítvánnyal együttműködve önkéntes képzéseken és tréningeken is részt vehetnek.
    Az ÖNKÉNTESÜL(L)ÉS öntevékeny mozgalom révén a lakosság megismerheti az önkéntesség fontosságát, illetve együtt-egymásért bekapcsolódhat az aktív közösségi feladatokba.
    Az aktív időszakban Önkéntes Központ működik a településen. A lakosság itt információhoz, önkéntes lehetőséghez juthat, segítve ezzel is a helyi közösség boldogulását.


adó egy százalék, gyermekmentés, családtámogatáscsaládtámogatás, adományosztás, gyógyítás, gyermekek, kórházKérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
Adó 1%:  18472273-1-06
Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!

gyermekmentés, családsegítés, adó egy százalék, 1+1, adó
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Sikeres volt az élelmiszergyűjtés

    Sikeres volt az élelmiszergyűjtésA rászorulók karácsonyának szebbé tételét segíti az a közel hétszáz kiló tartós élelmiszer, mely a hét végén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében, a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány közreműködése révén gyűlt össze szegedi Móravárosi Tesco-ban, illetve a Metro - Élelmiszer nagykereskedésben. A nagy mennyiségű élelmiszer adományt a problémára érzékeny lakosság adta össze. Nagyon sok család közösen a gyerekekkel adományozott, volt ki csak egy szelet csokit, de akadt olyan segítő is, aki egy egész kartont vett az adományként felajánlott élelmiszerből.

  • Öcsödiek kaptak adománycsomagot

    Öcsödiek kaptak adománycsomagotAz öcsödi rászorulók a szegedi központú Centerke Adományozó Központ jóvoltából egy teherautónyi adományban részesültek. A sok - sok ruhát, cipőt, ágyneműt, játékot az ottani rászorulókat - nagycsaládosokat segítő közösség kapta. A Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Centerke révén évente tízezernél több rászoruló kap támogatást. Az alapítvány az ország különböző részein működő civil szervezetek tevékenységeit is gyakran segíti adományokkal. A Centerke egyre sikeresebb és népszerűbb, mely a lakosság segítő együttműködése által működőképes. Az adományt az öcsödiek nagy örömmel fogadták.

  • Klubhelyiséget nyitott a Mátrix Alapítvány

    Klubhelyiséget nyitott a Mátrix Alapítvány

    Az INFERNO klubot alapítványunk két éves készülõdés után 2007 év végén azért nyitotta, hogy segítse az egészséges légkörben szórakozni vágyó fiatalok igényeinek kielégítését. A helyiség Szegeden van, a belvárosban és 166 m2-es.

    A közösségi terünk helyiségeiben nem elsõdleges cél a profittermelés, a klub mindössze önfenntartása miatt folytat kereskedelmi tevékenységet.

  • Szabi és családja is kapott tartós élelmiszer csomagot

    Szabi és családja is kapott tartós élelmiszer csomagotSárközi Szabolcs a Szegedhez közeli Üllésen él. Élete születése óta nagyon nehéz, mégis küzd, mert élni akar, s tetteivel nemcsak örömkönnyet, boldogságot varázsol szülei arcára, hanem mindannyiunk számára példát mutat. Ez a fiatal srác nem tud a kezeivel fogni sem, mégis valami fantasztikus dolgot csinál, fest. Az ecset helyett, az orra hegyével készíti képeit. A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány korábban ággyal, bútorral, élelmiszerrel is támogatta a nehézségek között élő fiút és családját, most családjával az advent közeledtével tartós élelmiszert, édességet, konzerveket kapott.

  • MÁTRIX az FLP - Fiatalok Lendületben Programban

    MÁTRIX az FLP - Fiatalok Lendületben ProgrambanA Fiatalok Lendületben Program célkitűzései: a fiatalok aktív polgári szerepének előmozdítása, különös tekintettel az Európa-polgári szerepükre; a fiatalok szolidaritásának fejlesztése, különös annak érdekében, hogy erősödjön a társadalmi összetartás az Európai Unióban; a különböző országokban élő fiatalok közötti kölcsönös megértés és tisztelet elősegítése; hozzájárulni az ifjúsági tevékenységeket és az ifjúsági területen tevékenykedő civil szervezeteket támogató rendszerek fejlesztéséhez; az ifjúsági területen megvalósuló európai együttműködések előmozdítása.

  • Bababútort adományoztunk a rászoruló kismamának

    Bababútort adományoztunk a rászoruló kismamánakAz egyedülállóvá vált kismama segélykiáltását meghallva a Mátrix Közhasznú Alapítvány (nagylelkű segítőivel együttműködve) komplett bababútort, kiságyat, baba - kellékeket juttatott. Az utolsó hónapjában lévő (szülés előtt álló) kismama a felszerelések híján nagy gondba került volna. A bútort (a helyzetre való tekintettel) kompletten házhoz is szállítottuk, bevittük a csonka család részére. A Mátrix Közhasznú Alapítvány az esélyegyenlőség jegyében, a szegénység visszaszorításáért évente tízezernél több alkalommal segít az embertársak életének jobbá alakításában.

  • Almát, gombát, csokit, mézet, tartós élelmiszert kaptak nélkülözők

    Almát, gombát, csokit, mézet, tartós élelmiszert kaptak nélkülözőkEgy tonna almát kaptak rászorulók - tartós élelmiszert, mézet, cukrot, csokit, gombát és egy tonna almát osztott ki családoknak és idős - egyedülállók megsegítésére a Mátrix Közhasznú Alapítvány a Centerke Adományozó Központban. Az adományok beszerzésében és kiosztásában a Partiszkon Egyesület és az Angyali.hu is nagy részt vállalt. Az influenza időszakában a vitaminban gazdag élelmiszer segíti a lakosság hátrányos helyzetben lévő rétegeit az egészség megtartásban. Az emberek nagy örömmel fogadták a számukra fontos élelmiszer csomagokat, hiszen ezáltal is könnyebbé vált a létfenntartásuk.

  • Élelmiszer csomagot kapott 300 család

    Élelmiszer csomagot kapott 300 családHúsvét előtt a jótékonysági élelmiszerosztásra hosszú sorokban érkeztek a Centerke Adományozó Központba a támogatottak. Egy tonna tartós élelmiszert, háromszáz csomagban juttatott rászoruló családok, kisgyermekesek, idős - egyedülállók számára a Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány, a Segítsüti támogatásával. A napi adományosztásokon felül a támogatottak számára nagy segítség a tartós élelmiszer támogatás, az ünnepük így lehet gondtalanabb és örömökben teli. Sütést - főzést segítő étolajat, lisztet, sót, rizst, tésztát, cukrot, mézet, édességet, illetve konzervben pörköltet, vagdalthúst, májast kaptak a családok.

  • Ezer Mikuláscsomagot osztott szét a jótékonysági Télapó

    Ezer Mikuláscsomagot osztott szét a jótékonysági TélapóIdén ezer Mikuláscsomaggal ajándékozta meg a nehéz sorsú gyerekeket a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány jótékonysági csapata. A segítő program ózdi, szegedi, budapesti térségekben zajlott. A programsorozatban a legfigyelemfelkeltőbb az volt, amikor limuzinnal érkezett a Mikulás, de családok százai, és sok - sok közösség tagja, segítő intézmény, kórház beteg gyermeke is a jótékonysági Mikulás révén kapott ajándékokat. A legrászorultabbak kiválasztásában a védőnői hálózatok, pedagógusok, szociális hivatalok is az alapítványok segítségére voltak.

  • Centerke Adományozó Központ - egész évben segítség

    Centerke Adományozó Központ - egész évben segítségA Mátrix Közhasznú Alapítvány önkéntes csapata az ünnepek előtti időszakban emberfeletti erővel igyekszik minden rászorulón segíteni. A lelkes alapítványosok élelmiszerosztásokkal, ajándékválogatóval, postai adományküldéssel is próbálják kielégíteni a segítségért ezrével jelentkezők népes sorát. Naponta 200 telefon, e-mail, postai levél érkezik be az alapítványhoz, a segítő kapacitás ennél jóval kisebb. A szervezet által működtetett Centerke Adományozó Központ nem csak az ünnepek idején, hanem egész évben segíti a nélkülözőket, segítségre szorulókat.

Adó 1 százalék felajánlása a gyermekek megmentését, a családok támogatását, a jótékonysági programok sikerességét segíti! Az adó 1 százalék felajánlását hálásan köszönjük!