rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • Családok százainak osztottunk élelmiszer adományt

  • Családok százainak osztottunk élelmiszer adománytA Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány háromszáz februári élelmiszercsomaggal támogatta a családosokat, idős - egyedülállókat. A többszáz kilónyi élelmiszerért hosszú sorokban kígyózott a tömeg. A csomagokban a cukor, liszt, tészta, étolaj, rizs mellett többek között édesség is akadt. A legrászorultabbak kiválasztásában a védőnők, családsegítő szolgálat, szociális hivatalok is az alapítványok segítségére voltak. Sajnos most sem volt mindenkinek kuponja, volt akinek nem jutott az élelmiszercsomagokból. Egymást segítve tehetünk a szegénység visszaszorításáért!


    Összefogással tudunk előrébb jutni
    A Mátrix Közhasznú Alapítvány évente tízezernél több nélkülöző családot, közösséget, egyént támogat. Nem csak szegedieket, az ország számos pontjára eljutnak a segítő adományok. A szervezet jelenleg egy aprócska adományosztó helyiségben működik. A szervezet célkitűzése, hogy egy legalább 3-400 négyzetméteres, karitatív célú logisztikai központot hozzon létre, mely révén a rászorulók megsegítése megfelelő teret kaphatna. A gyermekéhezés ellen, a szegénység visszaszorításáért a Mátrix Alapítvány adóbevalláskor a 18472273-1-06 adó 1% felajánlással is támogatható. A 13600-as adományvonalon a 22-es melléket tárcsázva a lakosság segítheti az alapítvány jótékony programjait.

    A nélkülözés, az elmagányosodás ellen küzdeni kell
    Rácz Anett szociológus, a Mátrix Közhasznú Alapítvány munkatársa a szegénység visszaszorítása kapcsán fontosnak tartja a közösség megoldó erejét, a példamutatást, az együttműködést. Ha valaki bekopog a szomszédba, átvisz egy tányér levest egy idős - magányos szomszédnak vagy csak egy jó szót szól a közösségért, már tett előrelépést a jobb érdekében. Az alapítvány adományozói tevékenység mellett összefogással segíti a társadalmi és szociális problémák megoldását, melyben a lakosság segítségére is számít a jótékonysági szervezet.




    Az élelmiszerosztásra érkezett fedél nélküliek számára is tartogattunk segítséget: konzerveket adtunk, melyet nappali melegedőkben vagy akár az utcán is elfogyaszthattak.


bohócdoktor adó egy százalék, gyermekmentés, családtámogatáscsaládtámogatás, adományosztás, gyógyítás, gyermekek, kórházKérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
Adó 1%:  18472273-1-06
Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!

gyermekmentés, családsegítés, adó egy százalék, 1+1, adó
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Segélyszállítmány érkezett Szegedről és Budapestről az árvíz súlytotta településekre

    Segélyszállítmány érkezett Szegedről és Budapestről az árvíz súlytotta településekre2010.07.12: A borsodi kistelepülésre, Parasznyára érkezett a szegedi központú MÁTRIX Közhasznú Alapítvány, az Orpheus Állatvédő Egyesület, illetve a KARITÁCIÓ Alapítvány közös segélyszállítmánya, amely tisztítószereket, ruhákat, ágyneműket és konyhai felszereléseket tartalmazott. A Bükk nyúlványai között megbúvó kis falu lakóinak az életét a tavaszi esőzések miatt medréből kilépő két kis patak, illetve a megnövekedett belvíz nehezítette meg. A települést Miskolc felől még mindig csak egy útvonalon lehet megközelíteni, mert a víz alámosta az utakat, és azok több helyen megcsúsztak, beszakadtak.

  • Fél tonnánál is több élelmiszert gyűjtöttünk rászorulók megsegítésére Szegeden

    Fél tonnánál is több élelmiszert gyűjtöttünk rászorulók megsegítésére SzegedenA Magyar Élelmiszerbank Egyesület által 2014. november végi országosan szervezett élelmiszergyűjtésen a szegedi segítő szervezetek és a résztvevő sok - sok önkéntes kiemelkedően jól teljesített. A Mátrix Közhasznú Alapítvány segítői a Auchan áruházban fél tonnát meghaladó mennyiségű élelmiszert gyűjtöttek össze. A jólelkű összefogásnak köszönhetően családok százai számára teszi az összegyűjtött tartós élelmiszer az ünnepeket boldogabbá, illetve a tél átvészelését könnyedebbé. Dudás Zsanett, alapítványi elnök boldogan csatlakozott az összefogáshoz, hiszen egymásra figyelve a társadalom értékrendje jó irányba formálható.

  • Patrikot, a nyílt gerinccel született kisfiút segítettük!

    Blázsik Zsolt Patrik 2005.08.07-én több csigolyára kiterjedõ nyílt gerinccel és agykamratágulattal született csongrádi kisfiú gyógykezelését és életkörülményeinek javítását egy szerényebb összeggel támogattuk.

    A rendellenességeket nemsokkal a szülés elõtt vették észre a gyermeknél.

    Patrik értelmes, jókedvû kisfiú, ne hagyjuk szenvedéssel telivé alakulni az életét!

  • Mátrix adományosztó és segítő központ

    Mátrix adományosztó és segítő központA MÁTRIX Közhasznú Alapítvány évente több tonna élelmiszerrel, ruhával, használati tárgyakkal (pl. mosógép, hűtő, bútorok) segíti az egyre szegényedő családokat, anyaotthonokat, gyermekvédelmi-és oktatási intézményeket, hajléktalan szállókat. A Centerke Adományozó Központ alapítványunk egyik nagyon hasznos, és támogatásra érdemes segítő tevékenysége. A lakosság támogatása nélkül nem menne ilyen jól. Támogatóink figyelmét és segítségét hálásan köszönjük!

  • Mátrixos ajándékok jutottak a Mikulásgyárba is!

    Mátrixos ajándékok jutottak a Mikulásgyárba is!A Mátrix Adventi Kavalkád közvetlenül 800 Mikulás csomagot, 200 játékcsomagot, 300 élelmiszer csomagot osztott ki. A közvetett adományozás egyik megállója maga a Mikulásgyár volt, ahova ugyancsak tartós élelmiszert (lisztet, cukrot, olajat), játékot, könyveket, édességet (szaloncukrot, csokoládét) szállítottunk. A közvetett adományozás révén még többen élhetik át az ajándékok örömét. Egyre több családnak az alap élelmiszerek is életmentő segítséget jelentenek. Az alapítvány a lakossággal együttműködve tud sikeres lenni, köszönjük!

  • Kedvezményesen vásárolhattunk rendezvényekhez írószereket

    Kedvezményesen vásárolhattunk rendezvényekhez írószereketA Mátrix Közhasznú Alapítvány rendezvényeire, programjaihoz nagy mennyiségű írószert és irodaszert használ fel. A nonprofit - segítő munka megkönnyítése érdekében a Printker Office Land Irodatechnika, Papír, Írószer Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. nagylelkű segítségével a bolti árnál lényegesen olcsóbban jutott alapítványunk írólapokhoz, ollókhoz, táblákhoz, nyomtatópapírhoz, borítékokhoz, díszítő és dekorációs dolgokhoz, tollakhoz, ceruzákhoz, irodai berendezési tárgyakhoz, irodai eszközökhöz, működést segítő dolgokhoz. A nyújtott vásárlási kedvezményt, a kapott grátisz tárgyakat hálásan köszönjük!

  • Most nem adtunk, hanem kaptunk :)

    Most nem adtunk, hanem kaptunk :)A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány karácsonyi adományozói munkásságát támogatja az egyetemnél lévő Nyugi Kávézó. A helyszínen lehetőség nyílt arra, hogy a felállított jótékonysági fenyőfa alá az egyetemisták és a többi vendég játékot, ajándéknak való könyvet, édességet rakjon a fa alá. A fenyőfa (hogy ne legyen csupasz) díszítéséhez a Tabán utcai óvoda és a Rókusi Körúti Bölcsőde apraja - nagyja készített az segítő program támogatásához díszeket. A "Nyugi Te is segíthetsz" program sikere a Te sikered is lehet!

  • Tüzelőanyagot kapnak a rászorulók

    Tüzelőanyagot kapnak a rászorulók Ne hagyjuk magukra a nagy bajban lévőket és a nélkülözőket!

    A MÁTRIX Alapítvány a Karitáció Alapítvánnyal és az Orpheus Egyesülettel közösen indították a tüzelő anyaggal támogató segélyprogramot. 2012 október - december hónapban fűtőanyagot (fát, brikettet, szenet) oszt rászoruló családoknak a három szervezet. A beérkezett kérelmek legrászorultabbjai számíthatnak tüzelő támogatásra, hogy a zord hideg télben biztonságban érezhessék magukat.

  • Beleadtunk a Mikulásgyárba

    Beleadtunk a MikulásgyárbaA MÁTRIX Közhasznú Alapítvány több segítő akciót szervezett az ünnepekre. Az imitt - amott megmaradt tartós élelmiszereket, plüssöket, édességet, szaloncukrot, ruhadarabokat lelkes csapatunk összeszedte, és a környéken található rászorulók számára eljuttatta.

    Így jutottunk a plázában felállított Mikulás Gyárba is, ahova nagy doboznyi cókmókot vittünk, hogy több rászoruló még többet kaphasson az ünnepek környékén.

  • Sikeres volt a WARC2 kézműves tábor

    Sikeres volt a WARC2 kézműves tábor WARC - "Welcome to Arts and Crafts" programhoz kapcsolódó alkotói tábor nagy sikert aratott. 2012 augusztus végén került megrendezésre a SZIN (Szegedi Ifjúsági Napok) Zöld Placcán a MÁTRIX / Orpheus programterületén a WARC2 programhoz kapcsolódó kézműves tábor. A program ideje alatt (öt nap, négy éjszakán keresztül) hat oktatóval ötven fiatal kapott lehetőséget arra, hogy hagyományos szakmák és a kézművesség iránti érdeklődése révén fejleszthesse tudását. A résztvevők Szabadka és Szeged környékéről érkeztek. A passzív időszakban a SZIN fesztivál által szervezett programokon is részt vettek a tábor lakói.