rss
  • Sikeres volt a SZIN 2015 Csodafalu

  • Sikeres volt a SZIN 2015 CsodafaluNagy sikert aratott a Szegedi Ifjúsági Napok keretén belül megrendezett SZIN Csodafalu, ahol a fesztivál ideje alatt közel ötszáz sérült, nagycsaládos, egyéb hátránnyal küszködő gyermek kapott élményt, figyelmet, örömet. A SZIN szervező csapata és a Mátrix Közhasznú Alapítvány a résztvevőket egész napos szórakoztató programmal, reggelivel, ebéddel és uzsonnával látta el. A gyerekek a fesztivál területén vidámparkban szórakozhattak, egész nap ugrálóvárban mozoghattak, bepillanthattak a színpadok kulisszái mögé, volt barangolás a fesztivál érdekes programhelyszínein, továbbá arcfestés, a Karitáció Alapítvány bohócdoktorai révén lufihajtogatás és jóga, Mézes Mazsolka meséivel bábszínház is várta a résztvevőket.

    Adó 1 százalék felajánlása a gyermekek megmentését, a családok támogatását, a jótékonysági programok sikerességét segíti! Az adó 1 százalék felajánlását hálásan köszönjük!

    Sikeres volt a SZIN 2015. Csodafalu
    A gyerekeket naponta többszáz túrórudival a Mizo látta el, több tucat kortárs és felnőtt önkéntes pedig szakmai felügyelettel segítette a sikert. Dudás Zsanett, a Mátrix Alapítvány vezetője kifejtette, hogy a társadalmi integráció, a szocializáció, a jó közösség a gyerekek fejlődését segíti, ez volt a SZIN Csodafalu szervezőinek legfőbb célja.








adó egy százalék, gyermekmentés, családtámogatáscsaládtámogatás, adományosztás, gyógyítás, gyermekek, kórházKérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
Adó 1%:  18472273-1-06
Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!

gyermekmentés, családsegítés, adó egy százalék, 1+1, adó
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Egy tonna csoki került a jótékonysági Mikulás puttonyba

    Egy tonna csoki került a jótékonysági Mikulás puttonyba2014-ben is ezer Mikulás csomaggal ajándékozza meg a rászoruló gyerekeket a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány jótékonysági csapata. A segítő programsorozat idén is több ezer rászoruló család, egyén és közösség számára teszi örömtelibbé az ünnepi perceket. Az adventi adományozás egyik első segítő programja, hogy a Mikulás jóvoltából 2014. december 6-án, szombat délelőtt, Szegeden, a Széchenyi téri karácsonyi vásáron a hatszáz Mikulás csomag kerül a védőnők és az oktatási intézmények által kiválasztott gyerekek számára kiosztásra. A jótékonysági Mikulás csomagokból fővárosi, borsodi területekre is jut.

  • Jótékonysági ruhagyűjtéssel segítettek az egyetemi hallgatók

    Jótékonysági ruhagyűjtéssel segítettek az egyetemi hallgatókAz SZTE Károlyi Mihály Kollégium lakóközössége a Mátrix Közhasznú Alapítvány adventi adományozó programjait a kollégisták által összegyűjtött 21 mázsa ruhával és cipővel tette gazdagabbá. A 'KOPAJ', azaz a Kollégiumi Pajkosságok programsorozat keretén belül nyolcszáz egyetemi hallgató körében folyt a gyűjtés. Az alapítvány által működtetett Centerke Adományozó Központ egész évben rászorulókat támogat, télen nagyobb szükség van kabátra, cipőre, meleg dolgokra, így nagyon hasznos a fiatalokkal létrehozott együttműködés. Az alapítványi támogató tevékenység támogatókkal lehet még sikeresebb, köszönjük!

  • Norbi leukémiás, segítsük közösen a gyógyulását!

    Norbi leukémiás, segítsük közösen a gyógyulását!Kálmán Norbi alapbetegsége akut myeloid leukémia, amit öt hónaposan diagnosztizáltak nála. A csöppnyi baba több blokk kemoterápián van túl, és folyamatos fenntartó kezeléseket kap. Hogy egyre többet lehessen otthon, az (időközben széthullott) családnak megfelelő lakhely és Norbi gyógyulásához steril szoba szükséges. A gyógyulást segítő körülmények létrehozásában segít a Mátrix Közhasznú Alapítvány, melyben minden jóérzésű embertársunk együttműködésére nagyon számítunk. A beérkező felajánlások 100%-a a család támogatására kerül felhasználásra. A legapróbb támogatása is óriási segítség, köszönjük!

  • 100 kiló tartós élelmiszert kapott a szegények konyhája

    100 kiló tartós élelmiszert kapott a szegények konyhájaTészta, liszt a konyhába

    Az Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány rászoruló egyéneket és családokat lát el meleg étellel. A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány ehhez az étkeztetési programhoz rendszeresen ad támogatást. Most 60 kiló tésztát és 40 kiló lisztet adtunk az alapítvány konyhájába. Az adomány több száz tányér meleg étel alapanyagául szolgál, mely segíti a szegényebb családok mindennapjait, az éhezés elleni küzdelmet.

  • Önkéntesek dolgoztak a Mátrix Sterilház szépítésén

    Önkéntesek dolgoztak a Mátrix Sterilház szépítésénA MÁTRIX Közhasznú Alapítvány által létrehozott szentesi gyermekmentő Sterilház központjába lelkes önkéntesek szorgoskodtak, akik a ház körüli fákat megmetszették, a bokrok lenyírásában részt vettek, építettek és szépítettek. Az alapítvány számára nagy segítség, hogy vannak, akik erejükön felül egy picivel hozzájárulnak a segítő munkához, az értékek képzéséhez. Nehéz a működés, hiszen normatív támogatás nem jár a fontos feladatokhoz. Az alapítvány örömmel fogadja cégek kollektíváit, baráti társaságokat, hogy a együtt hozzunk létre eredményeket.

  • Centerke Adományozó Központ - egész évben segítség

    Centerke Adományozó Központ - egész évben segítségA Mátrix Közhasznú Alapítvány önkéntes csapata az ünnepek előtti időszakban emberfeletti erővel igyekszik minden rászorulón segíteni. A lelkes alapítványosok élelmiszerosztásokkal, ajándékválogatóval, postai adományküldéssel is próbálják kielégíteni a segítségért ezrével jelentkezők népes sorát. Naponta 200 telefon, e-mail, postai levél érkezik be az alapítványhoz, a segítő kapacitás ennél jóval kisebb. A szervezet által működtetett Centerke Adományozó Központ nem csak az ünnepek idején, hanem egész évben segíti a nélkülözőket, segítségre szorulókat.

  • Támogattuk az ételbankot!

    Alapítványunk egyre több nélkülözõvel, rászorulóval találkozik. 2005-ben útjára indítottuk saját ételbankunkat, mely az alkalomszerûen megszerzett tartós élelmiszereket és használati tárgyakat osztja ki a rászorulóknak.

    Helyiségeink fenntartása óriási feladat, a rezsi magas, így munkánk nehézkes.

    Most egy országos ételbankot külsõsként támogattunk sok apró konzervvel, melyeket a gyûjtõhelyeiken adtunk le.

  • Sárközi Szabolcs orral festett képeiből volt kiállítás

    Sárközi Szabolcs orral festett képeiből volt kiállításSárközi Szabolcs a Szegedhez közeli Üllésen él. Élete születése óta nagyon nehéz, mégis küzd, mert élni akar, s tetteivel nemcsak örömkönnyet, boldogságot varázsol szülei arcára, hanem mindannyiunk számára példát mutat. Ez a fiatal srác nem tud a kezeivel fogni sem, mégis valami fantasztikus dolgot csinál, fest. Az ecset helyett, az orra hegyével készíti képeit. A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány korábban ággyal támogatta a nehézségek között élő fiút és családját, most az orral festett képek vásárlására kérünk minden tehetősebb segítőnket!

  • Advent a Nyugi Kertben

    Advent a Nyugi KertbenA Nyugi Kert a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány karácsonyi ajándékgyűjtő akciójához csatlakozott december elején. A Karácsonyfa alá sok szép meglepetést gyűjtöttek össze a Nyugi Kert kedves Vendégei. Az SZTE Gyermekklinika szegedi és újszegedi részlegére, hat szegedi és szeged környéki rászoruló nagycsaládnak, valamint a Szeged-Szentmihályon lévő Humán Szolgáltató Központ Családok Átmeneti Otthonában lakóknak tudott a támogatói program segíteni, az adományaitokból december 24-én kaptak a rászorulók.

  • Támogattuk a Mikulásgyárat

    Támogattuk a MikulásgyáratA Mátrix Közhasznú Alapítvány és az Angyali.hu Alapítvány a MikulásGyár jótékonysági programot évek óta támogatja. 2015-ben is meglátogattuk az adománygyűjtő helyszíneket, ahova tartós élelmiszereket, minden jóval megtömött Mikulás csomagokat, értékes gyermekkönyveket és magazinokat vittünk. Alapítványunk évente tízezernél több segítő adományt oszt szét Centerkében. A jó célok érdekében eljuttatott segítő adományok élményt, örömet és pozitív gondolkodást, egy jövőt segítő víziót eredményez.

Adó 1 százalék felajánlása a gyermekek megmentését, a családok támogatását, a jótékonysági programok sikerességét segíti! Az adó 1 százalék felajánlását hálásan köszönjük!