rss
  • Érdektelenség van

  • Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió

    Érdektelenség vanÉrdektelenség. Rengetegen megélik, hogy nem számíthatnak a környezetükben lévő emberekre. Még a bajba jutottak mellett is csak elsétál a tömeg, nem segítenek. Nem figyelnek egymásra az ismerősök, a munkatársak, de még a rokonok sem. Már a szomszédjukban élőket sem ismerik a legtöbben. Gyakori probléma, hogy még a legjobb barátod, vagy a párod részéről sem érzed a valódi törődést. Ha mégis találsz valakit, aki valóban figyel rád, érdekli és érti is, amit mondasz neki, vigyázz rá és becsüld meg nagyon! Ritka kincs...

    Adó 1 százalék felajánlása a gyermekek megmentését, a családok támogatását, a jótékonysági programok sikerességét segíti! Az adó 1 százalék felajánlását hálásan köszönjük!

    Szöveg: Dr. Almási Kitti

    (Az illusztráció Paweł Kuczyński műve)

    Tehetünk az érdektelenség ellen! nézzünk és lássunk!

    Összefogással tudunk előrébb jutni
    A Mátrix Közhasznú Alapítvány évente tízezernél több nélkülöző családot, közösséget, egyént támogat. Rácz Anett alapítványi elnök fontosnak tartja, hogy másokat is segítésre buzdítsanak, "hiszen nem tudunk mindenkinek segíteni, de mindenki tud valakinek segíteni". Cégekkel, magánszemélyekkel közösen a nélkülöző családok megsegítése könnyebben kivitelezhető - tette hozzá az alapítvány vezetője.


    Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió
adó egy százalék, gyermekmentés, családtámogatáscsaládtámogatás, adományosztás, gyógyítás, gyermekek, kórházKérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
Adó 1%:  18472273-1-06
Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!

gyermekmentés, családsegítés, adó egy százalék, 1+1, adó
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Az éhezés sokunknak mindennapos trauma

    Az éhezés sokunknak mindennapos traumaA becslések szerint ma Magyarországon 30.000-40.000 gyermek gyakorlatilag éhezik. Ez a szám az elszegényedő családok számának gyarapodásával egyre növekszik. Sok-sok kisgyermeknek valóban nincs mit ennie. Mit is jelent az éhezés / alultápláltság?! Ha valaki kényszerből rossz minőségű, rostban szegény, vitaminoktól és ásványi anyagoktól mentes tápanyagokat fogyaszt (vagy ad a családjának), az előbb utóbb vagy alultáplált állapotba kerül vagy az elsavasodás, elhízás és szövődményei (pl. cukorbetegség) érik el.

  • Partnerség, szakmai együttműködés

    Partnerség, szakmai együttműködésA Mátrix Közhasznú Alapítvány és partnerszervezetei együttműködési lehetőséget kínálnak cégeknek, vállalkozásoknak, egyesületeknek, alapítványoknak, egyházaknak, önkormányzatoknak, létesítményeknek, egyéb fontos feladatokat ellátó szerveződéseknek. Pályázzunk együtt, működjünk közösen pályázatok projekt feladataiban, alkalmi vagy állandó jelleggel, hogy céljaink a legrövidebb idő alatt a legsikeresebb formában megvalósulhassanak. Évtizedes tapasztalatokkal segítjük valóra váltani programjait, életre hívni gondolatait, sikeresen megvalósítani projektjeit, ötleteit. Várjuk együttműködésre pályázatírók, projektmenedzserek, cégek és lelkes magánszemélyek jelentkezését!

  • Számítógép adomány a Dán Nagykövetségtől

    Számítógép adomány a Dán NagykövetségtőlA Mátrix Közhasznú Alapítvány „Számítógép Álom” adományozói programja jó tanuló, de hátrányos helyzetben élő gyermekek számára biztosít informatikai eszközöket. Az évek óta sikeresen működő programot Dánia Magyarországi Nagykövetsége 25 számítógéppel, monitorokkal és egyéb kiegészítőkkel támogatta. Minden felajánlás nagy segítség, így az alapítvány az adományt köszönettel fogadta. A gyermekeket támogató „Számítógép Álom” programról a www.matrixalapitvany.hu oldalon ismerhető meg.

  • Hogyan elõzzük meg a szénmonoxid mérgezést?

    Itt az õsz, ismét indul a fûtésszezon, s nem is gondolunk bele, milyen komoly veszélyt jelenthet, ha nem ég el tökéletesen a tüzelõanyag. Ilyen esetekben keletkezik a szénmonoxid, ami akár halálos balesetet is okozhat.

  • Kálmán Norbi emlékére

    Kálmán Norbi emlékéreKálmán Norbi elment az Angyalokhoz. Vincze Gabriella, a kisfiú édesanyja az együttműködésünk előtt reménykedve tudatta Norbika kapcsán az alapítvánnyal, hogy a pici fia akut mieloid leukémiában szenved, és a steril szoba, illetve az anyagi segítség a megoldás a betegségből való kiúthoz. Szörnyű volt tudni, hogy a csöppnyi gyermek gyógykezelése miatt majdhogynem több időt töltött már kórházban, mint azon kívül. A harcban a Mátrix Közhasznú Alapítvány is segédkezett, de a csatát a szörnyű kór ellen Norbi elveszítette. 16 hónapos korában örökre itt hagyta a földi létet, de tudjuk, hogy odafönn az angyalok bölcsője ringatja pici testét.

  • A sport beépítése a gyermek életébe

    A rendszeres testmozgás az egészséges életmód elengedhetetlen része. A testi és lelki egészségünkre gyakorolt kedvezõ hatása mellett, nevelési szerepe sem elhanyagolható, továbbá programot teremthet az egész család számára.

  • Lázas csecsemõ / gyermek ápolása otthon

    Normál testhõmérséklet: 36,6 Celsius.

    Hõemelkedés: 37,5 Celsius.

    Láz: 38 Celsius foktól! A láz egy tünet, ami nagyon sok betegség tüneteként jelentkezhet. A legköztudottabb a fertõzés.

    Fertõzés esetén a láz szerepe, hogy a magas hõmérsékletre érzékeny kórokozókat elpusztítsa a szervezetben.

  • Némán ordít a levélpapír - így aláztak meg egy szerelmes kislányt az iskolában

    Némán ordít a levélpapír - így aláztak meg egy szerelmes kislányt az iskolábanEgy kilencéves kislány megírja az iskolában élete első szerelmeslevelét, de a tanár még azelőtt észreveszi, hogy célba érne a küldemény. Elveszi, felolvassa, majd széttépi. Az osztály röhög, a kislány megsemmisül, ahogy szerelme tárgya, a kisfiú is. A történet nem egy múlt századi gyerekregényből való, hanem 2016 májusából, egy budapesti általános iskolából. A gyereket és az anyukáját nagyon megrázta az eset… Olvassátok el a „levél monológját”, melyet a kislány édesanyja, Fiona jegyzett le. (IDE KATTINTVA pedig elolvashatjátok szakértőnk véleményét az esetéről.)

  • Rendszeresen támogatjuk az újszülött életmentést is

    Számos esetben támogattuk gyermekmentõ autót, és az újszülött életmentést is. A csatolt köszönõlevél egy a sok visszajelzésbõl, hálás köszönetbõl - melyet egyik esetben sem kértünk...

  • Egy parányi történet a képzelet csodatévő erejéről

    Egy parányi történet a képzelet csodatévő erejérőlNéha sajnálatos módon szükségünk van egy-két pofonra az élettől, hogy felismerjük, minek van igazából értéke, és minek nincs. ha ez nem történik meg, örökké tagadásban élünk majd. A következő történet sokak szemét felnyitotta már, éppen ezért számodra is kötelező olvasmány! Két súlyosan beteg férfi feküdt egy közös kórteremben. Az egyiküknek megengedték, hogy minden nap egy órát üljön az ágyon, fekvés helyett, hogy könnyebben le tudják szívni a folyadékot a tüdejéből. Az ő ágya mellett volt a terem ablaka.

Adó 1 százalék felajánlása a gyermekek megmentését, a családok támogatását, a jótékonysági programok sikerességét segíti! Az adó 1 százalék felajánlását hálásan köszönjük!