Amíg az ember nem tanulja meg tisztelni és megérteni a természet nyelvét, addig sosem fogja tudni, hol a helye ezen a földön. Enzo Maiorca és a delfinek csodája – 2009 
2009-ben, a legendás olasz búvár, Enzo Maiorca éppen Syracuse partjainál merült le lányával, Rossanával, amikor valami egészen szokatlan történt.
Ahogy Enzo lassan ereszkedett a mélykék tengerbe, hirtelen egy finom lökést érzett a hátán. Meglepődve megfordult, és egy delfin nézett vissza rá. De nem játékos kedvében közeledett — a tekintetében valódi kétségbeesés volt. Segítséget kért.
A delfin sürgetően úszni kezdett előre, mintha hívná őt. Enzo követte. Tizenöt méter mélyen egy másik delfint találtak, amely egy elhagyott halászhálóba gabalyodott, és már alig mozdult.
Enzo azonnal cselekedett: intett a lányának, hogy adja a kést, majd gyengéd, precíz mozdulatokkal elvágta a hálót.
Amikor a delfin végre kiszabadult, olyan hangot adott ki, amelyet Enzo később „majdnem emberi sírásként” írt le. A víz megtelt érzelemmel, mintha maga az óceán sóhajtott volna fel.
Néhány pillanattal később, a felszínre érve, a búvárok rájöttek, hogy a megmentett delfin vemhes nőstény volt. És ott, a szabad tengerben, világra hozta kicsinyét.
A hím delfin ezután lassan körbeúszta Enzót, majd közel merészkedett hozzá. Az orrával gyengéden megérintette a férfi arcát, mintha egy csókot adott volna neki –, aztán új családjával együtt eltűnt a mélyben.
Később Enzo így fogalmazott:
“Amíg az ember nem tanulja meg tisztelni és megérteni a természet nyelvét, addig sosem fogja tudni, hol a helye ezen a földön.”
Ez a történet emlékeztet minket arra, hogy a természet beszél, csak meg kell tanulnunk meghallgatni.
